„Még sosem kóstoltam ennyire autentikus bort! Wine Paris 2019

A kiállításon 2000 borászat mutatkozott be, főleg Franciaországból, de Európa fontosabb borvidékei természetesen mind képviseltették magukat. A 2000 kiállítóra 26700 vendég jutott, kizárólag szakmabeliek, főképp kereskedők, és a franciákon kívül többségükben a legérdekesebb piacok képviselői: amerikaiak, angolok, németek, hollandok, belgák.

Magyarországról a Somló mellett Tokaj, Villány, Sopron, Eger, Badacsony, Mór és Hajós-Baja borai mutatkoztak be, partnerünk, a magyar bor nemzetközi sikeréért dolgozó Nemos Creative / hungarianwines.eu révén. Az ilyen események kulcsfontosságúak, hiszen az alapvető problémánk az, hogy nem ismernek minket. Mi tudjuk, hogy boraink méltóak a világ figyelmére, erről valahogy meg is kell győzni azokat a kereskedőket, akik például csak ezen a rendezvényen még 1990, kitűnő borokat készítő pince boraiból is választhatnak, programjuk pedig előre megtervezett: percre kiszámított menetrend szerint járják be a kiállítást. Szerencsére egyre többjük kóstolási listáján szerepelünk mi is, ami legalább esélyt ad nekünk – de mennyi minden kell még egy sikeres üzlethez az első kóstoló után! Szóval itt nincsenek véletlenek, az érdeklődők határozott céllal érkeztek a magyar standhoz is, és a katalógusból előre kiválasztott bort akartak kóstolni. Mert a minőség mellett egy másik fontos dologban is erősek vagyunk: helyi, különleges fajtákkal és értékes terroirral új, izgalmas élményt adó borokat kínálunk. Ebben van a Somló legnagyobb erőssége is, ami – szerénytelenség nélkül mondhatjuk – kiemeli az egész világon. Főképp ennek köszönhető, hogy a 2016-os Top Selection Aranyhegy Juhfark különösen jól szerepelt a kiállításon: belga, francia, holland, olasz és amerikai szakemberek is elismeréssel szóltak róla. Az amerikai Bradley Alan egyenesen azt mondta: „Még sosem kóstoltam ennyire autentikus bort!" A 2017-es Friss Zenit is besöpört jópár elismerést. Például Alexis Botherel a dijoni borakadémiáról irányított hozzánk egy csapat diákot, nekik ez a bor volt az egyik kedvencük.

Minden résztvevő magyar borászat jól szerepelt, a szakmai érdeklődés megvan, és növekszik a magyar borok iránt. Egy-egy ilyen bemutatkozás után már „csak” az aprómunka következik, amellyel az érdeklődést piaci eredményekké lehet alakítani. Amihez persze jól jönne az egységes, aluról építkező, és legalább részben a borágazat résztvevői által finanszírozott, hosszú távra tervezett marketingtámogatás, de ez már nem ennek a cikknek a témája.