A legjobb Juhfark Magyarországon: Tornai Aranyhegy 2016

2015-16-17-ben Juhfarkkal kaptunk Trófea díjat, vagyis a legmagasabb elismerést a világ legalaposabban bírált borversenyén, a londoni International Wine Challenge-en. Most itthon folytatódik a sorozat. A zsűri összetétele és a kiválasztási folyamat garantálja, hogy valóban a legjobbak kerültek be a TOP100 magyar bor közé. A zsűri elnöke Caroline Gilby Master of Wine, a zsűri tagjai pedig kivétel nélkül nagy tapasztalatú, nemzetközi borakadémikusok voltak. A versenyben csak mértékadó hazai és nemzetközi borversenyek aranyérmesei és a szakmai ajánlók által javasolt borok indulhattak, és az eredmény háromnapos bírálati folyamatban született meg.

Ez a verseny is megerősítette, hogy Magyarország a fehérborok terén erősebb, mint vörösben, bizonyára amiatt, hogy hazánkban több, egyedi és izgalmas, őshonos fehér szőlőfajta terem. Azt már mi tesszük hozzá, hogy szerintünk a legizgalmasabb – a Somló egyedi terroirját közvetítő – Juhfark. Az biztos, hogy a szervezők az Aranyhegy Juhfarkot külön is kiemelték mint egyik kedvencüket, és novemberben a Gellért Hotelben rendezett 8. Márton Napi Borfesztiválon, ahol a résztvevők megkóstolhatnak néhány kivételes tételt a 100 legjobb magyar bor közül, külön is bemutatják. És persze ez a bor, ahogy az többi borunk is bármikor megkóstolható Pincészetünkben, a Somlón.

Kedvcsinálónak a borleírás, amit a magazin szerkesztői közölnek a 2016-os Top Selection Aranyhegy Juhfarkról: Vérbeli somlói bor. Sós illat. Fehér virágos, diszkréten virágporos illat, tisztaság. Komoly, telt, gazdag korty erőteljes alkohol, némi kesernye. Hosszú, szép íz. Körtés, érett, ásványos, mézes. Széles, jó egyensúlyú, komplex bor.